ÁFA-bevallási határidők egyszerűen: milyen gyakoriságú áfa bevalló vagy? Mutatjuk, mire figyelj
- Seres-Raffai Fanni
- 8 órával ezelőtt
- 6 perc olvasás
Az áfa sok vállalkozónak nem a kedvenc témája. Nem véletlenül, hiszen nem elég tudni, hogy mennyi áfát kell fizetni vagy van lehetőség visszaigényelni, arra is figyelni kell, milyen gyakran kell bevallást beadni, mikor van a határidő, és mikor változhat meg év közben a bevallási gyakoriság.

Pedig ez nem csak könyvelői technikai részlet. Ha egy vállalkozás például negyedéves áfásként működik, de az év során eléri az 1 millió forintos fizetendő áfa-különbözetet, akár havi áfabevallásra is átkerülhet. Ez pedig pénzügyi tervezésben, likviditásban és adminisztrációban is komoly változást jelenthet. Persze, ezeket a bevallásokat mindenképpen érdemes könyvelőre bízni, hiszen összetett egy bevallás, de érdemes átlátni vállalkozóként is az áfa gyakoriságot, továbbá az áfa fizetés miatt is lényeges.
Ebben a cikkben közérthetően összefoglaljuk, milyen áfa bevallási gyakoriságok vannak, mikor kell beadni a bevallást, hogyan lehet évesből negyedéves, negyedévesből havi áfás egy vállalkozás, és hogyan segíthet a QUiCK az áfapozíció követésében.
Először is: milyen áfabevallási gyakoriságok vannak?
Az áfa gyakoriság lehet:
havi,
negyedéves,
éves.
Az áfa havi, negyedéves vagy éves bevallási és elszámolási időszakát alapvetően a tárgyévet megelőző második év adatai határozzák meg. Ugyanezekhez a határidőkhöz kapcsolódik az adó megfizetése, illetve a visszaigénylés lehetősége is.
Vagyis ha például 2026-ban szeretnénk megállapítani, hogy egy vállalkozás milyen gyakorisággal vallja be az áfát, akkor főszabály szerint a 2024-es adatokból kell kiindulni.
A főszabály: a negyedéves áfabevallás (kivéve újonnan alakult vállalkozás)
Sok vállalkozásnál a negyedéves áfabevallás az alaphelyzet. Negyedéves áfabevallást azok az áfa fizetésére kötelezett adózók adnak be, akik nem tartoznak sem a havi, sem az éves bevallók közé. A negyedéves bevallás határideje a tárgynegyedévet követő hónap 20. napja.
Ha a határidő hétvégére vagy munkaszüneti napra esik, akkor a gyakorlatban a következő munkanap lesz az esedékesség.
Mikor lesz egy vállalkozás havi áfabevalló?
Havi áfabevallásra akkor kell áttérni, ha a vállalkozás áfapozíciója már olyan mértékű, hogy a jogszabály gyakoribb elszámolást ír elő, vagy olyan körülményről van tudomása, ami miatt tudja, hogy gyakoribb bevallásra van szüksége (például megbízás, amiről előre tudja, hogy havi szinten áfát termel).
Az adózás rendjéről szóló törvény alapján havi áfabevallást kell benyújtani többek között akkor, ha a tárgyévet megelőző második év adatai alapján az éves szinten összesített elszámolandó adó pozitív előjelű, és elérte az 1 millió forintot.
Egyszerűbben, tehát ha a fizetendő és a levonható áfa különbözete éves szinten legalább 1 millió forint befizetendő áfát eredményez, akkor havi áfabevalló lesz a vállalkozó.
A havi bevallás határideje minden tárgyhót követő hónap 20. napja.
Például a márciusi áfabevallást április 20-ig kell benyújtani és az esetleges fizetendő áfát is eddig kell megfizetni.
Megjegyzendő, hogy az áfabevallási gyakoriság módosítása bizonyos esetekben kérhető az adóhatóságtól. Ritkább gyakoriságra történő áttérés esetén azonban már szigorúbb szabályok érvényesek, ezt törvényi feltételekhez kötik. Az adóhatóság külön vizsgálhatja a kérelmet, és nem minden esetben engedélyezi a módosítást. Emellett fontos szabály az is, hogy kérelem alapján ugyanazon adóéven belül nem lehet többször módosítani a bevallási gyakoriságot.
Frissen alakult vállalkozásoknál külön szabály van
Fontos, hogy a jogelőd nélkül alakult adózók a bejelentkezés évében és az azt követő évben havi áfabevallásra kötelezettek. Ez sok új vállalkozásnak meglepő lehet, mert hiába nincs még nagy forgalom vagy nagy fizetendő áfa, a bevallási gyakoriságot ilyenkor nem feltétlenül a forgalom nagysága határozza meg.
Mikor lehet éves áfabevalló egy vállalkozás?
Az éves áfabevallás a legkevésbé gyakori elszámolási forma, de bizonyos kisebb áfa forgalmú vállalkozásoknál előfordulhat. Az éves áfabevallás feltételei közé tartozik, hogy a tárgyévet megelőző második évben:
az elszámolandó adó éves szinten, előjeltől függetlenül nem érte el a 250 ezer forintot,
a termékértékesítések és szolgáltatásnyújtások adó nélküli ellenértéke éves szinten nem haladta meg az 50 millió forintot,
és a vállalkozás nem rendelkezik közösségi adószámmal.
Az éves áfabevallás határideje főszabály szerint tárgyévet a következő év február 25.
Ez elsőre kényelmesnek tűnhet, hiszen évente csak egyszer kell áfabevallást beadni. Viszont vállalkozói szemmel van egy hátránya is, ha év közben nem figyeled az áfapozíciódat, könnyen lehet, hogy a fizetendő áfa egyszerre, nagyobb összegben jelentkezik.
Mikor kell évesből negyedéves áfára áttérni?
Az éves bevallás nem feltétlenül marad egész évben változatlan. Éves bevallásról negyedéves bevallásra kell áttérni, ha év közben:
az év elejétől összesített elszámolandó adó eléri a 250 ezer forintos értékhatárt,
vagy az áfa nélküli termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás összege meghaladja az 50 millió forintot,
vagy a vállalkozás közösségi adószámot kap.
Ilyenkor az első bevallást a tárgyév első napjától annak a negyedévnek az utolsó napjáig kell benyújtani, amelyben az értékhatárt elérte a vállalkozás, vagy amelyben a közösségi adószámot megállapították. Ez azt jelenti, hogy éves bevallóként sem elég év végén ránézni az adatokra. Év közben is fontos követni, hogyan alakul a forgalom és az áfapozíció.
Mikor kerülhet át egy negyedéves áfás vállalkozás havi áfába?
Ez az egyik legfontosabb gyakorlati kérdés. Negyedéves bevallásról havi bevallásra kell áttérni, ha az év elejétől összesített elszámolandó adó pozitív előjelű, és eléri az 1 millió forintot. Fontos, hogy itt nem az árbevételről beszélünk, hanem az elszámolandó áfáról. Vagyis arról, hogy a fizetendő áfa és a levonható áfa különbözete hogyan alakul.
Példa: Egy vállalkozás negyedéves áfabevalló. Az első negyedévben a fizetendő áfája 1 600 000 Ft, a levonható áfája 450 000 Ft. A különbözet így 1 150 000 Ft fizetendő áfa. Mivel az év elejétől összesített elszámolandó adó pozitív, és elérte az 1 millió forintot, a vállalkozásnak át kell térnie havi áfabevallásra.
Az adózás rendjéről szóló törvény szabályai szerint az első havi bevallást arról a hónapról kell benyújtani, amelyet megelőző bevallással lezárt negyedévben az adózó elérte az értékhatárt.
És mi történik, ha éves bevallóként rögtön az 1 milliós határt éred el?
Éves bevallóról nemcsak negyedévesre, hanem bizonyos esetekben havi bevallásra is át lehet kerülni. Ha az éves bevalló vállalkozás év közben az év elejétől összesített fizetendő és levonható áfa különbözetében pozitív előjellel eléri az 1 millió forintot, akkor be kell adnia a bevallást az aktuális negyedév végéig, majd ezt követően havi bevallásra kell áttérnie, tehát ezt követően már havi rendszerességgel kerül benyújtásra az áfa bevallás. Az adóhatóság innentől automatikusan havi áfa bevallóként fogja kezelni a vállalkozót. Ezért éves bevallóként különösen fontos az évközi kontroll. Attól, hogy a bevallási gyakoriság éves, a vállalkozás pénzügyi folyamatai nem állnak meg év közben.
Az önellenőrzés megváltoztatja a bevallási gyakoriságot?
Ez is gyakori kérdés. Az Art. törvény külön szabálya szerint a tárgyév valamely adóbevallására vonatkozó önellenőrzés, illetve az utólagos adómegállapítás nem érinti a tárgyévi áfabevallási gyakoriságot. Ez azt jelenti, hogy ha később javítani kell egy korábbi bevallást, az önmagában nem írja át visszamenőlegesen az adott év bevallási gyakoriságát.
Speciális esetek, amikor különösen figyelni kell
Vannak olyan helyzetek, amikor a bevallási gyakoriság nem a „szokásos” logika szerint alakul.
Ilyen lehet például:
a csoportos áfaalanyiság,
a jogelőd nélkül alakuló vállalkozás,
az év közben megállapított közösségi adószám,
bizonyos vámjogi vagy adóraktári szerepek,
alanyi adómentes adózónál egyes speciális áfás ügyletek,
visszamenőleges bejelentés vagy változásbejelentés.
Az alanyi adómentességet választó adóalanyoknál is lehetnek olyan ügyletek, amelyek miatt áfabevallási kötelezettség keletkezik. Az alanyi adómentességet választó adóalany, a kizárólag adólevonásra nem jogosító tevékenységet folytató adóalany, valamint a kizárólag mezőgazdasági tevékenységet folytató különleges jogállású adóalany az áfabevallási kötelezettségének havi gyakorisággal tesz eleget. Az alanyi adómentességről ide kattintva olvashatsz részletesebben.
Ezért ha nem vagy biztos abban, hogy rád melyik gyakoriság vonatkozik, mindenképp érdemes egyeztetni a könyvelőddel. Továbbá a NAV Ügyfélportál-on a Saját adatok menüpont alatt letölthető dokumentumon is ellenőrizhető.
Közösségi ügyletek esetén külön nyilatkozatra is szükség lehet
Fontos, hogy az áfabevallás gyakorisága és a közösségi ügyletekhez kapcsolódó összesítő nyilatkozat nem ugyanaz.
Ha a vállalkozásod közösségi ügyletet bonyolít, például EU-s partnernek nyújtasz szolgáltatást, EU-s cégtől veszel igénybe szolgáltatást, vagy közösségen belüli termékértékesítésed, termékbeszerzésed van, akkor az áfabevallástól függetlenül összesítő nyilatkozat benyújtására is szükség lehet.
Ezt a A60-as nyomtatványon kell teljesíteni. A nyilatkozatot arra az időszakra kell benyújtani, amikor közösségi ügylet történt. Ha adott időszakban nem volt ilyen ügylet, akkor főszabály szerint nincs mit jelenteni.
Vállalkozóként tehát nem elég csak azt tudni, hogy havi, negyedéves vagy éves áfabevalló vagy. Ha közösségi ügyleteid is vannak, külön figyelni kell arra, hogy ezekhez kapcsolódhat havi összesítő nyilatkozati kötelezettség is.
Ez különösen alanyi adómentes vállalkozóknál lehet meglepő, hiszen ők sokszor úgy gondolják, hogy „nem áfások”, de bizonyos külföldi, közösségi ügyletek esetén mégis lehet bevallási vagy nyilatkozattételi kötelezettségük.
Hogyan segít ebben a QUiCK?
A QUiCK-ben a cég beállításainál megadható az áfagyakoriság, így a rendszer a vállalkozás működéséhez igazodva tudja megjeleníteni az áfával kapcsolatos információkat.
A QUiCK ÁFA Live kártyája abban segít, hogy az időszak közben is legyen egy gyors, átlátható képed arról, hogyan alakulhat az áfapozíciód. Az áfapozíció azt mutatja meg, hogy egy adott időszakban várhatóan mennyi áfát kell fizetned, vagy mennyi áfát igényelhetsz vissza.
Fontos ugyanakkor, hogy a QUiCK nem könyvelőprogram, ezért az itt megjelenő áfapozíció csupán becslés. A rendszer nem alkalmas áfabevallás elkészítésére, mert lehetnek olyan tételek, amelyeket könyvelői szempontból külön kell kezelni. A QUiCK tehát nem a könyvelő helyett dolgozik, hanem segít abban, hogy vállalkozóként ne érjen meglepetésként a fizetendő áfa összege.
Akár már a pénzforgalmi elszámolás szerinti ÁFÁ-t is megnézheted a Havi eredmény menüpont segítségével. Állítsd át a nézetet kifizetés napja szerint, és azonnal láthatod, mennyi áfát kell befizetned vagy mennyi a visszaigényelhető becsült összeg.
Az ÁFA-pozíció nélkülözhetetlen iránymutatás a mai bizonytalan gazdasági helyzetben. A QUiCK segítségével pontos képet kaphatsz pénzügyi helyzetedről, és biztonságosan navigálhatsz a kihívásokkal teli időkben.
A cikkeink szeretettel és odafigyeléssel készülnek, mert hisszük, hogy Ti, vállalkozók vagytok a gazdaság mozgatórugói és megérdemlitek a támogatást.
Mi, a QUiCK csapata azon dolgozunk, hogy a tanácsadást digitalizáljuk: szuper digitális eszközökkel, de végletekig humán nézőponttal. A QUiCK-et is ebben a szellemben fejlesztjük.
Ha szeretnél rendet tenni a vállalkozásod pénzügyeiben, próbáld ki a QUiCK-et 30 napig ingyen!
📄 Minden számlád egy helyen,
💸 gyors utalások az Utaláskönnyítővel,
📊 ha pedig tudatosabb működésre vágysz, a kontrolling funkciók segítenek: a rendszer megtanulja a kategóriáidat és címkéidet, így egy kattintással átláthatod az eredményeidet.
💡 Szeretnél hasonló cikkeket olvasni Tőlünk? Iratkozz fel a hírlevelünkre itt!
